2019. december 1., vasárnap

34. Fejezet

HELLÓ SKACOK!

A titkok birodalma újra kitárja kapuit!
Reméljük van még olyan, aki nem adta fel a reményt, hiszen ha valamit megtanultunk a Szövetségtől akkor az az, hogy remény mindig van!
Íme itt egy újabb része a kalandjaiknak; még izgalmasabb, még drámaibb még lebilincselőbb.

Spoiler veszély...
zsepiket elő, mert ezúttal garantáltan kelleni fog.
~A~

Igen-igen mi vagyunk... Tudjuk szinte hihetetlen, de mégis!
Tovább folyatjuk a történetet, és reméljük rajtunk kívül lesz még, aki ennek örül és a történettel tart ismét.

Nem is ragoznám tovább a szót, rajta folytassuk, ahol abbamaradt!
~B~
Képtalálat a következőre: „again picture”



"Meddő, véletlen ajándék,
Élet, mért is kaptalak?
Titkos végzet, sanda szándék
Kínhalálra szánna csak?"

Alekszandr Szergejevics Puskin


A képen a következők lehetnek: 1 személy, állás és közeli


“Rick”

A játszma véget ér. Eljött az ideje az utolsó lépésnek, amely vagy a legnagyobb győztesek közé emel minket, vagy bukásra ítél.
Perceken belül eldől, hogy ki az Úr a rengetegben.
Mi vagy Acheron.
Emilyt követve vetettük magunkat a felfordulásba, bízva benne, hogy az elterelés gyanánt keltett tűz, és a szemből való támadás elég időt biztosít nekünk, hogy megtaláljuk Acheront.
A tervünk….a tervem totális hülyeség volt, de bíztam benne, hogy nem számítanak rá, önként sétálunk a csapdába.
Hazardíroztam ez tény, csak azt reméltem nem én ástam a sírunkat.
A fák közül kilépve az épület hátsó bejárata felé rohantunk, épp szembe a felénk száguldó harcosokkal akik viszont előre igyekeztek.
Nem törődtek velünk, hiszen még mindig az ő ruhájukat viseltük mindannyian, még Emilyre is kerítettünk egyet, ami bár lógott rajta, de a jelenlegi helyzetben senkinek nem tűnt fel.
Az a pár ember akiknek még is szemet szúrt, hogy rossz irányba rohanunk és megpróbáltak minket feltartoztatni, rövid úton a földön végezte.
Ha mi kudarcot vallunk, akkor mindenek vége. A feladatunk levágni a kígyó fejét, és remélni, hogy vele együtt a teste is elpusztult.
- Tovább! - kiáltottam Adamnek aki újabb embert tett harcképtelenné a pillantásával.
- Bent vagyunk. - csapta be az ajtót Alex ahogy átestünk a küszöbön.
Feszülten pillantottunk körbe a folyosón, várva, hogy ránk rontsanak de a hely úgy tűnt üres. A kinti felfordulás hangjai is csak tompán szűrődtek át a falakon.
- Mint valami kripta. - borzongott meg Emily, és egyet kellett vele értenem. Borsódzott a hátam az egész helytől, de tovább kellett mennünk.
- Most merre? - nézet Emilyre Adam, aki elgondolkodva vizsgálgatta a folyosó két végét, majd rábökött egyre.
- Naná hogy a homályos és kísérteties rész az. - horkantott fel Alex a fejét rázva.
Szorított minket az idő, valahogy még sem bírtuk rávenni magunkat, hogy siessünk. Az ember nem rohan a halálba.
- Rossz érzésem van. - szólalt meg halkan Alex, és hiába voltunk csak mi, jogosnak éreztem a suttogást.
- Nem is tudom miért. - gúnyolódott Adam, de mielőtt egy szót szólhattam volna Emily megtorpant előttünk és egy lépcsősorra mutatott pár méterrel tőlünk. Néma csendben, egymás után lépkedtünk felfelé, míg meg nem pillantottuk a díszesen faragott kétszárnyú fa ajtót.
Egymásra néztünk, és tudtam mindannyian ugyanarra gondoltunk. Megtaláltuk Acheront.
- Készen álltok? - kérdeztem súgva, mire három egyöntetű fejrázás volt a válasz. - Háromra. - adtam ki a parancsot, s mint egy jól begyakorolt koreográfiában felsorakoztunk az ajtó előtt.
- Egy...kettő….három!
Az ajtó beszakadt, és lefordult a zsanérjairól ahogy Adam, Alex és én minden dühüket, frusztráltságunkat, és félelmünket bele adva berúgtuk.
- Ezt az intolerenciát(1)!
- Pofa be seggfej! - lépett előre Adam szembe nézve a fivérével.
A szóba maga nem volt valami hatalmas, és a berendezése is szegényesebb volt, mint amit Acherontól elvárt volna az ember. Mindössze egy masszív íróasztal állt az egyik falnál a hozzá illő bőr karosszékkel.
Ami a legszembetűnőbb volt, az a padlótól a plafonig érő hatalmas ablak volt ami az ajtóval szemközti falat elfoglalta.
- Csodálatos ugye?
Acheronra pillantottam aki az ablak előtt állt, fekete öltöny nadrágban meg sötét kék ingben. Szokatlanul laza öltözék volt, de mivel az egész kurva helyzet is az volt nem agyaltam rajta sokat.
- Innen tökéletes rálátás nyílik a kis nációtok(2) végére.
- Az egyetlen akinek ma vége lesz az te leszel. - húztam ki magam, kényszerítve a tekintettem, hogy az előttem álló ellenségre fokuszáljak ne pedig a lent elterülő csatatérré, ahol ádáz harc folyt. Nem láttam a mieinket a felfordulásban, de Acheron emberei között fel feltűnő áttetsző alakok bizakodásra adtak okot.
Acheron felnevetett, és visszafordult az ablak felé, mintha nem is számítana neki, hogy a szobában vagyunk. Egyszerűen semmibe vett minket, mintha nem jelentenénk számára fenyegetést.
Az elmúlt napokban elraboltak minket, kidobtak egy erdőben aztán úgy kezdtek el vadászni ránk, mint az állatokra….ez a faszfej meg arra se méltat minket, hogy ránk nézzen, mikor egyértelműen azért jöttünk, hogy megöljük.
A nyugodt racionális énem szabadságra ment, és nem maradt más csak forró engesztelhetetlen düh ami úgy bugyogott fel bennem, mint a gejzír.
Ez az ember...ez a gerinctelen féreg volt a felelős a barátaim szenvedéséért, ki tudja hányan haltak már meg, és Trixie…..
Valami elpattant bennem, mint a gumi amit túl sokáig feszítettek.
Üvöltve ugrottam előre.
Mintha hallottam volna, hogy Alex Adam nevét kiáltja, de az egész olyan volt, mintha víz alatt lennék. Csak tompán hallottam a hangokat.
Acheron a fejéhez kapott, épp azelőtt, hogy megragadtam volna az ingét az egyik kezemmel, a fejét pedig a másikkal.
- Tetszik a látvány? Miért nem nézed meg közelebbről. - fröcsögtem a képébe, majd tiszta erőből az üvegnek vágtam a fejét. Egyszer, kétszer, és már a harmadik csapásra készültem mikor egy elektromos kisülés levert a lábamról.
Az energia löket a mellkasomba csapódott, és több lépéssel hátrébb lökött Acherontól, aki az üvegnek támaszkodva próbált magához térni.
A fekete ruhán füstölgő foltra néztem, de nem éreztem félelmet. Csak valami morbid elégedettséget.
- Optimalizáltuk(3) a karkötőket. - nézett végig rajtunk Acheron, ahogy felegyenesedett. Az arca jobb oldalát vér borította, ahogy az üveg azon részét is amivel közelebb ismeretséget kötött.
- Úgy tűnik nem eléggé. - vetette oda Emily feljebb húzva a ruha ujját, hogy megmutathassa csupasz csuklóját. - Mondanám, hogy sok sikert legközelebbre…
- De nem lesz legközelebb - fejezte be a mondatot Adam.
- Explicit(4) - bólintott Acheron, mint aki egyetért. - Nektek ez az út vége. Olyan sereget rekrutáltam(5) ami ellen nincs esélyetek.
- Talán, de hogy téged is magunkkal viszünk az is biztos. - szegte fel a fejét Adam közelebb lépve Acheronhoz.
- Látom még mindig nem az erősséged a helyzet interpretálása(6). Minél jobban küzdötök annál fájdalmasabb lesz a halál.
- Eleget dumáltunk. - vágtam a testvéri szócsatába. - Ideje megdöglened.
Acheronra vetettem magam, de ezúttal számított a támadásra. Kitért előlem, én pedig már nem tudtam megfékezni a lendületet egyenesen az üvegnek vágódtam, és a földre csúsztam, rögtön utána pedig kaptam egy kíméletlen rúgást az oldalamba.
Minden levegő kipréselödőtt a tűdömből, ahogy arrébb gurultam, hogy elkerüljem a következő rúgást.
Kezemet az oldalamra szorítva, próbáltam feltornázni magam, közben pedig szemmel tartottam Acheront aki egyszer küzdött Adammel és Alexxel is, de balszerencsénkre játszi könnyedséggel mozgott elkerülve az ütéseket.
- El kell érnünk, hogy elvegye az erőnket. - suttogta Emily mellém térdelve, ahogy a karomnál fogva segített álló helyzetbe tornázni magam. A minden levegő vételnél szúró oldalamból ítélve biztos voltam benne, hogy eltört egy bordám.
- Igazad van. - bólintottam a lánynak.
- Adam! Ne tökölj már használd a képességed, elvégre ez csak egy szánalmas ember. - léptem feléjük, mire mindhárman megtorpantak. Nem csodálkoztam, hogy Alex egyből átlátta mire megy ki a játék és mellém lépve folytatta a hergelést.
- Igazad van, mi sokkal jobbak vagyunk. Arra sem méltó, hogy a cipőnk talpát tisztára nyalja.
- Jaj fiúk, ne legyetek gonoszak. - lépett a másik oldalamra Emily. - Szegényt nem hibáztathatjuk amiért olyan akar lenni, mint mi. Ő is tudja, hogy embernek lenni gáz.
- Én nem a gáz szót használnám Em. - lépett a sorfal végére Adam végre megértve mi a célunk. - Fogalmazunk inkább úgy, hogy valószínűleg olyan érzés, mintha valami féreg lenne.
- Mint egy bogár amit menet közben eltapos az ember? - pillantott Alex végig rajta.
- És észre sem vesz. - töprengett Emily.
- Mert annyira jelentéktelen. - biccentettem egyenesen Acheron szemébe nézve.
- Hogy merészelitek! - üvöltött fel. - Az én privilégiumom(7) volt. Az enyém!
- Nevetséges! - nevettem fel arrébb lépve.
- Szánalmas - kontrázott Alex Acheron másik oldala felé araszolva.
- Gyenge. - csattant Emily vádja.
- Gyáva. - adta meg a kegyelemdöfést Adam.
Ahogy Acheronva néztem tudtam, hogy ennyi elég volt. Remegett az indulattól, a következő pillanatban pedig olyan elemi erővel robbant, hogy pislogni se volt időnk.
Vicsorogva Adam felé ugrott, és kicsavarva a karját térdre kényszerítette, kezében egy körülbelül tizenöt centis penge villant amit aztán az öccse nyakához nyomot.
Életetek utolsó pillanataiban meg tudhatjátok milyen érzés valami olyan nélkül ami a tiétek volt. - sziszegte felénk, mielőtt elvágta Adam torkát.
Felhördültem, és mellettem Alex is levegőért kapott, miközben a levegő vibrálni kezdett a szobában.
A tervünk bevált, talán túlságosan jól is tekintettel Adamre akit Acheron úgy hajított félre, mintha valami megunt játék lenne.
Adam az asztalnak esett, majd elterült előtte a földön, a nyakáról vér patakocska csordogált a keményfa padlóra. A vágás nem nem volt elég mély ahhoz, hogy artériát sértsen, de így sem lehetett kellemes. Ha nem kap gyorsan segítséget akkor elvérzik.
- Tudom nektek ez machiavellisztikusnak(8) tűnik, de ti akartátok.
- Neked komolyan hiányzik egy kereked mondták már? - bámulta Alex mereven.
- Neked pedig mindjárt más fog hiányozni. - nevetett fel, de semmi melegség nem volt ebben a hangban, hideg volt és számító, mint a pillantása.
Nem volt időnk elgondolkodni mit is jelenthet ez, mert a következő amire fölocsúdtunk, hogy Alex a fejéhez kapva a földre roskadt, minket Emily-vel pedig valami láthatatlan erő a falhoz vágott. Olyan érzés volt, mintha egy polip csápjai tekeredtek volna ránk. Bárhogy erőlködtünk, a csápok a földön tartottak minket tehetetlen bábokként.
- A kurva életbe! Alex! - Próbáltam figyelmeztetni, mert Acheron közben ragadozó céltudatosságával közelítette meg. Nem látta a veszélyt csak amikor már túl késő nem lett.
Acheron megragadta a vállát és maga felé rántotta a testét, miközben jobb lába brutálisan vágódott a combjába.
A zihálásunkon és Alex ordításán át is hallottam a csont gyomorforgató roppanását, de ez még mindig semmi volt a látványhoz vagy a szaghoz képest.
Alex eszméletlenül zuhant a földre, a bal lába fura szögben hajlott alá, a csont pedig átszúrva a nadrág szövetét, kiállt a lábából. Véres bőrcafatok lógtak rajta, a levegő pedig ami eddig is úszót a vér fémes szagában most már szinte fullasztó volt.
Zsibbadva bámultam Alex mozdulatlan testét, vagy Adam néha megránduló arcát.
Perceik voltak csak hátra, és nem hogy gyengébb lett volna az elszívott erőktől, de mintha erősödött volna csak a seggfej.
Megszívtuk, a tervem kész kudarc volt. Mi voltunk a kicseszett öngyilkos osztag.
Nem éreztem Acheron kezét, ahogy megragadta a nyakam, nem hallottam a hangját pedig ködös agyam egy eldugott hátsó szegletében tudtam, hogy beszél. Nem éreztem a fájdalmat sem, ahogy a penge húsba vágott.
- Semmi releváns(9) hozzászólás? - gúnyolódott, ahogy a pengét törölgette a nadrágomba. -Most már nem akkora a szátok?
- Bazd meg! - préseltem ki magamból ahogy kezdett vissza térni a külvilág.
Mintha valaki puszta kézzel szakította volna le az egyik karom, megfosztva valamitől ami a születésem óta hozzám tartozott. Ilyen érzés volt mikor elszívta az erőmet, ami után nem maradt más csak kongó üresség, aztán a mindent felemésztő sötétség.
Nem tudom mennyi idő telt el azóta, hogy el vesztettem az eszméletem, pár perc csupán vagy pár óra, de azt tudom mi ébresztett fel. Az oldalamba nyilalló fájdalom. Mintha valaki egy kést forgatott volna benne, s lássuk be ez nem is ált messze a valóságtól.
A fal mellé csúsztam és kezemet a sebre szorítva próbáltam magam ülő helyzetbe tornázni. Éreztem, hogy minden egyes mozdulattal még több vért veszítek, pedig a padlón lévő mennyiségből ítélve így sem maradt sok. Csoda hogy egyáltalán mozogni tudtam, bár éreztem, hogy másodpercről másodpercre jobban hívogat az öntudatlanság, de tudtam hogy nem adhatom fel ilyen könnyen. Ha elvesztem az eszméletem akkor tényleg mindennek vége.
A pillantásom végig siklott a szobán; Adam még mindig eszméletlenül feküdt, de abból, hogy néha néha megemelkedett a mellkasa tudtam, hogy még él. Alex magánál volt, és a lábát markolva szitkozódott.
Elfordítottam a szemem és Emilyt kerestem, de a látványra nem voltam felkészülve.
Öklendezve fordultam el, de túl késő volt, a kép bele égett az agyamba.
A élettelen semmibe meredő tekintett, a kicsavarodott test, és a földre omló belek. Akkor sérül meg így az ember ha a hasába szúrva felfelé rántja valaki a pengét. Acheron szó szerint kibelezte.
Abban a pillanatban tudtam, hogy nincs tovább. Bárhogy küzdünk is, a végén nem nyerhetünk. Túl erős volt.
Hiú ábránd volt csupán, hogy le tudjuk győzni, és most az én lelkemen szárad a barátaim halála.
- Milyen érzés végig nézni a barátaid halálát, akiket te vezettél a pusztulásba?
Felnéztem Acheronra, aki az ablak előtt állt, és engem méregetett átható pillantással. A szavai a lelkemig hatoltak, mert pontosan tudtam, hogy igaza van.
- Na és milyen érzés tudni, hogy bármennyire is erőlködsz el fogsz bukni?
Rémülten kaptam az ajtó felé a fejem, mert ezt a hangot ezer közül is megismertem volna.
- Ne! – hördültem fel, vért köhögve.
Trixie végig nézett a szobán, mielőtt megállapodott rajtam a pillantása. Rá akartam ordítani, hogy fusson, meneküljön innen, de képtelen voltam egy szót is szólni.
- Nos mit mondasz seggfej? – lépett egyet előre pökhendi vigyort villantva Acheronra. – Kész vagy szembe nézni a végzeteddel?
Fel emelte a kezében tartott kardot, melyet eddig észre sem vettem, Acheron pedig mint valami tükörkép emelte magasba a sajátját.
A következő dolog amire emlékszem, hogy egymástól körülbelül két méterre térdelnek a padlón és meredten bámulják egymást. Mindkettőjükön több sérülés is volt, Trixie kardja pedig a szóba túlsó felén hevert a földön. A levegő vibrált körülöttük, és Trix ökölbe szorított kezéből tudtam, hogy Acheron az ő erejét is elvette.
- Utolsó kívánság? – állt fel Acheron, de rögtön vissza is zuhant. A kard kicsúszott a kezéből, és egész testében remegni kezdett.
- Mit műveltél velem? – nézett Trixire.
- Legyőztelek – vetette oda, miközben talpra állt. Kicsit bizonytalanul mozgott, de nem volt komolyabb baja. – Mondj búcsút az álmaidnak, mert a játéknak vége.
Elfordult a földön heverő férfitől és felém indult, épp ezért nem is láthatta a felé tartó tőrt, amit Acheron az övéből húzott elő és hajított felé.
Ezután minden olyan gyorsan történt, hogy gondolkodni sem volt időm.
Ordítva vetődtem Trixie felé, mit sem törődve a sérülésemmel. Megragadtam a karját, és magam mögé löktem a földre, de én már nem voltam olyan gyors. A penge egyenesen a mellkasomba fúródott.
Ahogy a földre zuhantam, még halványan érzékeltem ahogy Acheron teste egyre jobban megremeg és fényleni kezd, és hallottam Trix kétségbeesett sikolyát, aztán minden sötétült.
~Alathea~



1: türelmetlenség; 2: nemzet; 3: tökéletesít; 4: egyértelmű; 5: toboroz; 6: értelmez; 7: előjog; 8: kíméletlen; 9: idevágó;

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése