24. fejezet

Kellemes Pénteket!

Olvassátok a frissen felrakott részt!

"Ezernyi kérdés válasz nélkül,
Vad dolgokat láttunk s éltünk át,
Útban voltunk, félrelöktek,
Mégis újra itt látsz.
Számítok rád, te is énrám,
Padlóra többé már nem kerülünk,
Sok-sok csapda, kísértés közt
Tovább együtt megyünk."

                                        Ossian

*Rick*

Úgy éreztem magam, mintha egy zs kategóriás hollywoody filmbe csöppentem volna, s bár értékeltem Acheron "erőfeszítéseit" még jobban tetszett volna, ha a seggfej nem rajtam teszteli a kis játszóterét. 
Mindenesetre nem kis előkészületeket igényelhetett, hogy ebbe az isten háta mögötti erdőbe zsuppoljon minket, mert bár nem láttam a közelben mást, biztos voltam benne, hogy a cellákból mindannyiunkat ide szállítottak.
Kezemben a szememet bekötő ronggyal álltam fel, és néztem ahogy a jelzés nélküli fekete SUV elhajt. Nem hallottam semmiféle neszt, az erdő szokásos zajait leszámítva - viszont sejtéseim szerint ez nem sokáig marad így. 
Egy percig sem gondoltam, hogy Acheron olyan hülye lenne, hogy kitesz minket az erdő közepén piknikezni, na meg aztán a ránk aggatot göncök hátulján élénken rikító céltábla is elég árulkodó volt, hogy nem az érzéseinkről szeretne velünk cseverészni.
Próbáltam minél jobban felmérni a környezetemet, és jellegzetességeket keresni, ami elősegítené a tájékozódást, mindeközben pedig egyetlen gyors mozdulattal áthúztam a fejemen a pulcsit, majd kifordítva visszavettem. Volt egy olyan érzésem, hogy kelleni fog, na meg aztán az időjárás sem volt éppen egy strandidő, s bár kissé gázul festhetem - vagy épp úgy, mint aki csukott szemmel öltözködött, - legalább nem szúrt szemet senkinek a háta, és engem sem szúrt semmi. 
hogy sikerült e valami kiindulópontot találnom? Rohadtul nem, de úgy voltam vele, hogy a végtelenségig álldogálni egy helyben nem lenne az év ötlete, szóval egyszerűen csak elindultam előre, lesz, ami lesz alapon. 
Elszáradt faágak ropogtak a csizmám alatt, és az avar zörgésével együtt az erdő néma csendjében, olyan lehettem, mintha egy rinocérosz gyalogolna keresztül a rengetegen. Kilométerekről hallani lehetet, de reméltem, hogy én is messziről meghallok minden felém közeledőt. Legyen az barát, vagy ellenség. 
A lehajló ágakat, fákat és szúrós bokrokat kerülgettem, miközben a derékig érő aljnövényzetben haladtam. Azon nem kellett sokat agyalnom, hogy mit akar az a segg, mert nyilvánvaló volt. 
Minket.
Holtan.
Viszont volt még vagy ezer kérdés, csak az volt a baj az egésszel, hogy nem tudtam rájuk a választ. 
Idegesítő volt, ráadásul az sem igazán segített a helyzeten, hogy folyton az járt a fejemben vajon a többiek jó vannak-e. Vagy is a pokolba is, kit akartam átverni, rohadtul leszartam mindenkit, csak az èrdekelt Trixie jól van e.
- Ott van! 
A kiáltásra megdermedtem, hogy rögtön utána, rohanni kezdtem
A picsába is, hogy az istenbe nem hallottam, hogy ilyen közel vannak? 
- Kapjátok el!
- Abból aztán nem esztek. - morogtam, miközben faágak elől hajolgattam, és kidőlt fatörzseket ugráltam át.
Hallottam, ahogy a mögöttem rohanó fickók káromkodások özönét zúdítva rám lemaradnak. Röhögve futottam tovább. Ashley edzéseihez képest ezt csak egy laza séta volt az erdőben.
Egészen addig, amíg a lábam alól ki nem csúszott a talaj. Egyensúlyomat veszetve, gurultam lefelé a domboldalon. Magamban milliomodszor átkoztam el Acheront, pláne akkor mikor valami megakasztotta az esésem. 
Éles fájdalom hasított az oldalamba. A levegő sípolva szakadt ki belőlem, ahogy összegörnyedve próbáltam lélegezni. 
- Azt.. a... kurva... életbe! - A homlokomon hideg verejték ütött ki, ahogy lassan ülő helyzetbe tornáztam magam. Fájt a lélegzés, és úgy alapból minden apró rohadt mozdulat is. Szinte biztosra vettem, hogy eltörött egy bordám, pláne mikor felhúzva a pólómat megláttam az egész oldalamon végig futó véraláfutásokat. 
- Csodás - sziszegtem, ahogy hunyorogva megpillantottam a tárgyat, ami két vállra fektetett. 
Egy mosógép volt. A cseszett erdő kellős közepén. És, hogy mi volt a legfurább? Hogy nem is ez volt a legfurább. Amikor legurultam a dombon egy kisebb mezőre érkeztem, ami így elsőre azt mondanám szeméttelep volt. Itt egy mosógép, ott egy hűtő, amott meg egy rohadt mikró, de ahogy nagy nehezen lábra álltam, és szitkozódva körbejártam, találtam, még félig elbomlott könyveket, meg pár zoknit is. 
Megfordult a fejemben, hogy minél előbb le kéne, lépni innen mielőtt elkapok valami olyan betegséget, amiről ember még csak nem is hallott, de úgy fájt az oldalam, mintha egy kést forgattak volna benne. Perzselt, zsibbadt és képtelen voltam tovább állva maradni. 
Térdre estem, és mint egy krumplis zsák dőltem oldalra - nyilván a rossz oldalra - amitől újra levegő után kaptam. 
- Remek itt fogom feldobni a lábam egy rozsdás sütő,ès egy hamis Mona Lisa között. - csuktam le a szemem. - Lehetne rosszabb? 
Hülye kérdés volt tudtam jól. Persze, hogy lehet rosszabb, de remèltem valaki oda fent megkegyelmez legalább pár perce míg összeszedem magam.
A következő alkalomkor, mikor kinyitottam a szemem, meglepődve konstatáltam, hogy az erdőre már alkonyi homály borult. 
- Basszus, jól kiütöttem magam. - Felültem, ès a kèzfejemmel ledörgöltem az arcomra ragadt földet. Akkor hallottam meg újra. 
Halk lèptek, elfojtott szitkok. 
Acheron csicskái a közelben voltak, ès biztosra vettem, hogy nem a seggfej elhagyott Teddy maciját keresik. 
Összeszorított fogakkal próbáltam hangtalanul felállni. 
Nem volt esèlyem arra, hogy èszrevètlenül elhagyjam a terepet, szóval jöhetett a B terv, ami reményeim szerint nem azzal fog véget érni, hogy valami gödör alján találom magam, miközben pár pöcs röhögve lapátolja rám a földet. 
Lehúzott fejjel kerülgettem a sok lim-lomot, hogy mögéjük kerülhessek. 
Szerencse a szerencsétlenségben, csak ketten voltak. 
Felkaptam egy árválkodó hajvasalót és megrángattam a zsinórt. Még nem foszlott szét. 
Az egyik végét egy mosógéphez kötöttem, a másikat pedig egy régi fotel lábához. Baromira reméltem, hogy nem fog kiszakadni, mert csak egy dobásom volt. 
Felegyenesedtem ès a fájdalomra fittyet hányva kihúztam magam, aztán nagy levegőt vettem...
- Héé seggfejek, engem kerestek!? - ordítottam. A két fickó szinte egyszer fordult felém. - Na mi van csajok, csak álltok ott, mint valami szóba növény, vagy esetleg megpróbáltok elkapni? - cukkoltam őket. - Gyerünk lányok, erre! 
Hátra arcot vágva futni kezdtem, ès egy gyors hátra pillantással nyugtáztam, hogy követnek. Átugrottam a föld felett kifeszített dróton, aztán megálltam. 
- Gyerekek ebben semmi buli! - kiáltottam. - Adjak egy kis előnyt?
- Mindjárt nem lesz ekkora a szád! - ordított az egyik épp azelőtt, hogy a lába bele akadt a hajvasaló kifeszített zsinórjába. Mint a dominó, estek át rajta, én pedig már ott is termettem, mielőtt egyáltalán a földre kerültek volna. 
Vége volt, mielőtt igazán elkezdődött volna. Egy jól irányzott rúgás, pár ütés, és már csak holtsúly voltak. 
- Kettő meg van - guggoltam le melléjük, - maradt millió. 
Sóhajtva szedtem el tőlük a fegyvereket, miközben a sötétség egyre jobban rá ereszkedett az erdőre. A látási viszonyok percről percre romlottak, nekem pedig találnom kellett egy biztonságos helyet éjszakára. 
- De mindenekelőtt... - Leráncigáltam a magasabbik fickó ruháját, és felvettem a szürke melegítő felé. Pont jó volt, és ha a maszkot is felvettem, épp úgy néztem ki mint ők. 
Eljött az ideje, hogy a saját játékukban verjük meg őket. 
Felálltam, és a fegyvereket a vállamra akasztva elindultam, de még két lépést is alig tettem, mikor egy kétségbeesett sikoly hasított a csendbe. 
Megremegett a testem. A gyomrom görcsbe rándult, és epe tolult torkomba. Ismertem ezt a hangot. Millió közül is megismertem volna.
- Trixie!? - ordítottam, rohanva abba az irányba amerről a hang jött. Adrenalin áramlott szét a testemben. Éreztem, ahogy feszülnek az izmok és az inak, de nem álltam meg, csak gyorsítottam. Már nem hallottam a hangját, és ez jobban megrémített, mint bármi eddigi életemben. 
- Trixie!?- kiáltottam, bár tudtam, hogy nem fog válaszolni. 
A lábam megcsúszott a sárban, ahogy az utolsó fát is elhagyva egy mocsaras kis tavacska partjára értem. Szorongva néztem körül. Innen jött a hang, de akkor mi a faszért nem látom? A fegyverek a földre csúsztak a vállamról, ahogy közelebb léptem és jobban szemügyre vettem a víz felszínét. 
Nem volt egyenletes, egy ponton fodrozódott, mintha èpp most ugrott volna bele valaki. Vagy esett....
- Francba - habozás nélkül a vízbe vetettem magam, próbálva arra felé vetődni amerre sejtésem szerint elmerült. 
Ahogy a hullámok összecsaptak a fejem felett kinyitottam a szemem, de a víz èpp olyan mocskos volt, mint amilyen hideg. Alig láttam valamit, és vészesen fogyott a levegőm. A felszínre rúgtam magam, majd miután újabb lélegzetet vettem ismét lemerültem. A kezemet magam elé nyújtva próbáltam körül tapogatózni, hátha szerencsém lesz, és végül tényleg az lett. A kezem valami anyagba ütközött , én pedig megkönnyebbülve ragadtam meg és ràntottam a felszínre, ám ahogy ránéztem a kezemben tartott ruha tulajdonosára, csalódottság vágott végig rajtam. 
- Stadt? - mordultam fel vizet köpködve. - A kurva életbe, te vagy az egyetlen, akit szívem szerint én magam nyomnék a víz alá. Mákod, hogy nincs rád időm. 
Elengedtem a G.L.es kis köcsögöt, és újra a víz alá buktam. 
Alig éreztem már a tagjaimat, és kezdtem feladni, mikor a szemem sarkában mozgást észleltem. 
Arra mozdultam, és ezúttal sikerült elkapnom egy vékony kart. Közelebb rántottam és átöleltem a derekát, miközben kifulladva bukkantam fel a felszínen. 
- Trix? - szólítottam, de nem válaszolt. A feje oldalra csuklott, és ha nem tartom elmerült volna. 
Felüvöltöttem, és a part felé kezdtem úszni. 
Ez nem történhet meg. 
Nem, nem, nem. 
- Add! - nyúlt felé egy kar, de elhúztam mielőtt hozzá érhetett volna. 
- Ha egy ujjal is hozzá érsz, letépem a karod, és agyon verlek vele. - sziszegtem Stadt felé. 
- Nyugi már, csak segíteni akartam! - emelte fel megadóan a kezét. 
- Dugd fel a segítséged! - morogtam óvatosan a fűbe fektetve Trixie-t. 
- Nem lélegzik. 
- Kussolj! - kiáltottam. Nem szorultam rá, hogy megállapítsa a nyilvánvalót, én is láttam.
- A pokolba is Trix, - hajoltam fölé. - Lélegezz, kicsim, lélegezz!
Évekkel ezelőtt, mikor bekerültem a Szövetségbe, az volt az első, hogy megtanultam, hogyan kell újra éleszteni valakit. Nem csak én, mind ezzel kezdtük. Még azelőtt, hogy megtudtuk volna a képességeinket, vagy, hogy kardot fogtunk volna a kezünkbe, megtanultuk, hogyan mentsünk életet hagyományos emberi módszerrel. 
Sosem hittem volna, hogy egyszer rászorulok erre a tudásra. 
Reméltem, hogy sosem kell használnom. 
Már a gondolata is, hogy olyasvalakin kell használnom akit, ismerek... egy baráton, mert mi van, ha valamit szarul csinálok? Viszont most nem akárki feküdt előttem, hanem az egyetlen személy akinek az elvesztését nem élném túl. Az egyetlen személy, akinek az életéért mindent odaadnék. 
- Kérlek... kérlek... - suttogtam. - Az nem lehet... én nem... Trixie!
És akkor megmozdult. 
Mintha egy mázsás szikla gördült volna le a mellkasomról. Újra kaptam levegőt. 
Kipattantak a szemei, és oldalra fordulva vizet hányt, még is ez volt épp a legszebb hang amit csak hallhattam. 
- Rick? - hunyorgott, én pedig nevetve húztam an karomba. Nem terveztem, hogy a következő évezredben elengedem. 
- Itt vagyok kicsim, - simogattam a haját. - Itt vagyok. 
Még jobban az ölelésembe simult, miközben egész testében remegett, én pedig elhatároztam, hogy soha többé nem hagyom, hogy baja essen, vagy valaki bántsa. Hiszen basszus most is hajszálon múlott, hogy elveszítsem. Ezt még egyszer nem kockáztathatom. 
Szorosabban fontam köré a karom, államat a feje búbján nyugtattam, mikor véletlenül hozzáèrt az oldalamhoz. Felszisszentem, mire azonnal elhúzódott. 
Eddig nem is éreztem a fájdalmat, most viszont többszörösen tért vissza.
- Mi a baj? Megsérültél? - kérdezte, és aggodalomtól elnyílt szürke szemeit végig futatta a testemen, sérülések után kutatva, majd a szemét rögtön követték a kezei. 
Ezúttal nem a fájdalomtól nyögtem fel. 
Megragadtam a kezeit, és gyengéd csókot leheltem az ujjaira. 
- Semmi olyasmi, ami ne jönne rendbe, és bármennyire is szeretném, hogy folytasd a felderítés, attól tartok sem a hely, sem az idő nem alkalmas. 
Láttam rajta mikor esett le neki, hogy merre kalandoztak a keze. 
Elpirult, majd az alsó ajkába harapva pislogottt fel rám. Maga volt a megtestesült csábítás. 
A tarkójára csúsztattam a kezem, és közelebb húztam, hogy megcsókolhassam. Az ajka puha volt, meleg, és követelőzőn kutatta az enyémet. 
- Khm, esetleg ha befejeztétek, jó lenne eltűnni innen. 
A hang visszarántott a valóságba, és nem csak engem. Trixie megpróbált elhúzódni, de nem engedtem neki. Homlokomat az övének döntve lehunytam a szemem. 
- Stadt, még mindig itt? - kérdeztem anélkül, hogy ránéztem volna. - Igazán nem kellett volna azzal fáradnod, hogy megvárj minket. Azt hiszem élni tudnánk a tudattal, hogy, valami megevett vagy ilyesmi. 
Elhúzódtam Trixie-től, és a G.L. re néztem. 
- De ha gondolod az ajánlatom még mindig áll - pillantottam jelentőségteljesen a víz felé.
- Oké, értem én, hogy nem kedvelsz, az érzés kölcsönös, de most van nagyobb problémánk is. 
- Jah, van - felálltam, és Trixie-t is felhúztam magammal. - Egy seggfej, aki azt képzeli övé a világ, és bármit megtehet. Ismerősen hangzik?
- Attól, hogy velem baszakodsz nem kerülünk közelebb a kiúthoz. 
- De jobban érzem magam tőle - vontam vállat. - Irritálsz. 
Láttam, hogy Gerald válla megfeszül, és biztosra vettem, hogy a seggfejnek olyasmi fog kiszaladni a száján, amiért tuti eltöröm valamijét, de legnagyobb elképedésemre volt annyi esze, hogy befogja. 
- Keresünk éjszakára egy kevésbé nyitott helyet - szorította meg a kezem Trixie. - Ki tudja, az a sznob görény mit tartogat még nekünk.
Sóhajtva bólintottam, majd felnyaláboltam a fegyvereket a földről. Az egyiket a vállamra vetettem a másikat Trix-nek nyújtottam. Vigyorogva vette el, majd hozzám hasonlóan ő is a vállára akasztotta. 
- És most merre? - tette fel a kérdést. 
- Arra - böktem a fejemmel, egy tetszőleges irányba, mire bólintott, és megfogta a kezem. 
Együtt indultunk el, s bár mindketten vacogtunk a ránk nehezedő vizes ruháktól, és nem tudtuk mi vár ránk a következő fa mögött, együtt voltunk. És együtt minden nehézséggel megküzdünk. 
Megszorítottam a kezét, mire rám nézett, és ragyogó mosollyal válaszolt.

~Alathea~