2017. július 21., péntek

26.fejezet

Hello mindenki!

Hosszú,hosszú szünet után a blog újra megnyitja kapuit.
Magyarázkodhatnánk miért tűntünk el - a legizgibb résznél - de nem fogunk.
Legyen elég annyi, hogy a B.A.D visszatért és jobb mint valaha!
:D ;)
Jó olvasást kívánunk!


B.A.D.








'A gyöngének mindig az a sorsa, hogy önnön lényével táplálja a hatalmast.'
                                                             Jean-Jacques Rousseau 



*Acheron *

Mindig is érdekelt milyen érzés lesz. A győzelem.
Milliószor képzeltem el ezt a napot. Erről álmodtam nappal, és éjjel egyaránt.
Láttam magam előtt, ahogy térdre hullanak előttem. Szinte éreztem a győzelem édes ízét a számban, olyan volt, mint a legédesebb Chateau Mouton Rothschild. A fülemben csengett a szájukat elhagyó utolsó szavak.
A könyörgésük.
De ez a nap!
Ez messze túl szárnyalta minden elképzelésem.
A tervem úgy működött ahogy kellett. Az erő immár átjárta a testem. Minden lélegzet vételnél éreztem, ahogy, mint valami elektromos szikra keresztül halad a sejtjeimen. Feltöltött, készen rá, hogy egy intésemre halálos csapást mérjen bárkire, vagy bármire.
Ez volt a hatalom legtisztább és legősibb formája. Ez volt az ami a kezdetektől kijárt volna.
Én erre születtem!
A karperecek sem okoztak csalódást,s hála a különleges kristály ötvözetüknek most ők is megtanulják milyen az átlagos antropikus(1) élet.
Elhúztam az ablak elől a fehér függönyt, és szemem a fekete autóra szegeztem ami épp most hajtott el.
Ez volt az utolsó, s így már mindannyian a Purgatoriumban(2) voltak.
- Ez volt az utolsó uram. - állt meg a hátam mögött Pierre, szinte visszhangozva a gondolataimat. Bólintottam, s ellépve az ablaktól egy kényelmes karosszékbe helyezkedtem. Végig simítottam a fekete bőrt, csak aztán emeltem tekintettem a még mindig az ablak előtt álló emberem felé.
- Kezdődjön hát a műsor! - húzódott mosolyra a szám. - Kapcsolatban állsz a csapatokkal?
- Természetesen uram. - bólintott.
- Remek! Tudod mi a dolgod! Irányítsd az embereket, azt akarom, hogy holnap ilyenkorra már a Sírkőben legyenek. Sebeket ejthetnek, de ne öljék meg őket.
-Biztos benne, hogy maga akarja befejezni?
A szemöldököm felszaladt, ahogy hitetlenkedő pillantást vetettem az előttem álló férfira.
- Pierrre ne légy kveluráns(3)! - szóltam rá hidegen, mire elsápadt.
- Bocsásson meg uram, nem úgy értettem. - magyarázkodott, de egy intéssel elhallgattattam.
- Ne zrikálj(4)! - csattantan fel ezúttal hangosan. A levegő vibrálni kezdett körülöttem a szabadon nem engedett energia néma figyelmeztetéseként. Pierre ha lehet még jobban elsápadt.
- Távozhatsz! - Intettem az ajtó felé, mire sietős léptekkel magamra hagyott. - Kyrie eleison!(5) - Sóhajtottam fel ahogy a nehéz tölgyfa ajtó halkan kattant a távozó után. Ha már a saját embereim is kételkednek bennem, és a tervemben akkor gond van. Mindazonáltal, ez egy későbbi probléma.
Ismét az ablak elé léptem, onnan kémleltem az alig pár kilométerre lévő erdősáv kezdetét. Még ha nem is láttam, tudtam mi zajlik a sűrű fák között.
Harc életre halálra, s hamarosan én is kivonulók oda, hogy saját kezűleg adhassam meg nekik a kegyelem döfést.

                                                                                -Alathea-

1. Antropikus = emberi
2. Purgatorium= tisztítóhely
3. Kveluráns= akadékoskodó, összeférhetetlen
4. Zrikál = bosszant
5. Kyrie eleison = Uram irgalmazz

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése