Elvarázsolt a szemed,
nem értem könnyedet. Tudjuk, hogy rossz a kötelék,
nem érdekel mit mond a söpredék
Az életünkkel játszunk
mindketten,
de ettől járunk a fellegekben.
Eljő a nap mikor felvállaljuk,
s a
múltat többé nem fájlaljuk.
Tudom, hogy e csönd érzelmeket takar,
Tudom, minden gondolat előtör majd hamar,
Tudom, hogy az érzelem széttöri a gátat
Tudom, hogy a némaság öleli a vágyat.
Van mikor egy ember
olyan vonzalmat ébreszt bennünk,
hogy
mikor a közelébe vagyunk,
elgyengülünk és az eszünk harcol ellene,
de
tagjainkban érezzünk
azt a mérhetetlen vágyat iránta,
ami elöl hiába
menekülnénk,
hisz úgy sem tudunk,
mert a szívünk diktál,
és az akarat már mást
is mond…
A szíved a torkodban dobogott, és nem számított mi lesz
holnap, nem számított mi lesz fél óra vagy egy óra múlva.. Olyan pillanat volt,
ami örökké tart. Az emlékeidben legalábbis biztosan.
Az, hogy te vagy nekem,
büszkeséggel tölt el,
és boldoggá
tesz, ha csak rád gondolok,
de kétszer olyan boldog leszek,
ha végre újra
átölelhetlek,
s láthatom azt a szerető szempárt,
amely csak nekem ragyog,
s ha
megcsókolhatom
azt az édes kis ajkadat,
mely csak értem remeg.
Alapjában véve önző alak vagyok.
Túlságosan vágyódom a társaságodra,
semhogy képes lennék azt tenni, ami helyes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése