Sziasztok!
Máris eltelt két hét... jön az újabb rész! Ezúttal Shane szemén keresztül követhetitek végig az erdőben zajló eseményeket, a G.L. vezetője következik!
Reméljük tetszeni fog.
"Olyan világban, olyan korszak kezdetén élünk, ahol és amikor semmi másban nem lehetünk biztosak, csak abban, hogy hatalmas változások vannak készülőben."
Susan Greenfield
*Shane*
Kibaszottul utálom a természetet. Gyűlölöm a naplementét, a virágok illatát és kellemes őszi szellőt. Az esőt, a sarat és a fákat is. Mindent. De legfőképpen a bogarakat. Utálom a bogarakat, mégis körülöttem zümmögnek ebben az elhagyatott, kietlen erdőben, mintha szándékosan akarnának idegesíteni. Ezeknél a nyomorul lényeknél jobban már csak Acheront utálom, aki erről az egészről tehet. Meg a kibaszott dezodorát, amit a kezembe nyomott búcsúképp, - „csak, hogy ne bűzölögj a saját mocskodban” - szöveggel. A faszfej emberszabású…. De nem baj, élvezze, amíg nagyúrként viselkedhet, nem sok van már neki hátra.
Az általa kiválasztott szürke rongyokban szeltem a bozótost, átkozva, minden egyes lépésnél azt a faszkalapot. Bíztam benne, hogy valahol csak elfogy, ez a sok zöld, és jön bármi más; sivatag, jég, víz, akármi, de ezt a mohás, leveles szennyet rühelltem. A bakancsom alatt ropogtak a gallyak, a fejem fölött körözött pár szárnyas geci, a sűrűben itt-ott halk nesz áradt, de nem törődve semmivel, unott pofával mentem egyenest, egészen addig, míg valami más zaj meg nem csapta a fülemet.
A moraj, mely egyre közelebbről hallatszott, a hátam mögül érkezett. Lassan megfordulva, szuggerálva a messzeséget próbáltam rájönni a hang forrására.
De semmi.
A fák árnyéka, s a fentről sütő nap fénye, idióta fényjátékot játszva, megtévesztette a látásom. Csak fénypöttyök, és sötétlő foltok kuszasága terült elém, mely egymást váltva, egy előkelőbb étterem hangulatvilágításához is hasonítottak volna. Most egy Sauvignonhoz lett volna kedvem, melyet a bordó, s arany színekkel megterített asztalkánál ízlelgetnék, miközben a pincér épp a tejszínes szűzérmét szervírozza, párolt spárga ágyon, édesburgonyával. Mennyei! Szinte éreztem a számban, a porhanyós hús, és a lágyan simogató mártás, földöntúli ízeit.
Elegáns szmoking, kubai szivar, halk zene…., és ezek a szarházi zümmögők, akik folyton emlékeztetnek arra, hogy hol is vagyok.
- Bassznátok meg! - kiabáltam, elhessegetve őket a fejem körül, ám a nagy hévben, csak későn vettem észre, a felém rohanó alakot, ki nyílzáporok elől menekülve iramodott egyre csak közelebb.
Ekkora, mint, egy felgyorsított filmben, követetlenül folytak az események. Az alak rohant. Én a bokorban. Porfelhő. Nyilak mindenfelé. Még egy alak. Én megtaposva. Porfelhő. ÉSS a jóó kurva élet!!!
- Mi a faszt képzelsz te magadról? - pattantam ki a dzsindzsásból, a megtaposóm után száguldva- Tudod, kit taposs te meg, seggfejkém! - üvöltöztem vele, mire válaszul hátra lőtt. - Ezt benézted! - tértem ki a nyíl elől, ám arra nem számítottam, hogy hátulról is érhet meglepetés.
Egy másik nyíl élesen a bal lapockámba fúródott. Hirtelen elöntött a verejték, és ugyan senkinek be nem vallottam volna, de a félelem is. Váratlanul ért, kurvára nem voltam erre felkészülve, a saját hibámból következett be, és ez az érzés bizony megrezegtette a lécet.
De, hogy a hiba, csak hibát halmoz, szólás is beütött… Hát az végleg elvágta a biztosítékot.
Nem figyeltem a lábam elé, s belezuhantam egy csapába.
Egy poros, mocskos, gödörben találtam magam, mindenféle ízeltlábú, pár kiálló gyökér, és valamilyen mocsáros lötty társaságában, ami középen terült el, de még csak a közelébe se akartam menni.
- Itt fogsz megrohadni, te mutáns aljadék! - köpte a támadóm, fentről, teljesen fekete öltözékben terpeszkedve. Az arcán szemüveg és gázmaszk volt, így még a fejét sem láttam.
- Mit ajánlott neked ezért Acheron? Házat? Pénzt? Autót? Békét a családodnak? Mivel szedett rá, hogy ilyen nevetséges maskarába bújva, Robin Hood-ot játssz az erdőben fiacskám? - egyre jobban fájt a beszéd, a hátamból kiálló nyíl miatt, aminek a vége letört, az esés következtében, de muszáj volt rezzenéstelen arcot erőltetnem magamra.
- Az én életem már akkor szebb lesz, ha egyel kevesebb él közületek. - morogta dühösen.
- És egyáltalán mit tudsz te rólunk? Azt hiszed, hogy valami X-men filmből előbújt mutánsok vagyunk, mi? - gördült le jó pár izzadság csepp ismét a homlokomon.
- Eleget tudok ahhoz, hogy megutáljam a fajtátokat. Nem hagyom veszni a hazámat, pár féleszű torzszülött miatt. - recsegte szónokian.
- Ez igazán tisztelendő, kár, hogy így is úgyis el fog veszni, - ingattam a fejem sajnálatot színlelve.
- Ahogy a te életed is pillanatokon belül, - bökött a hátam mögé, majd eltűnt. Több hibát nem halmozva, én is hátra kaptam a fejem, s megláttam, hogy a gödör közepén lévő mocsár, terjeszkedni kezd, rohamosan az egész gödröt célba véve.
- Ááh! - ordítottam, a fejemet fogva, és tudtam, hogy villám gyorsan ki kell valamit találnom, ha nem akarok itt megdögleni.
És bizony, kurvára nem volt a terveim között; a hatalom, a siker, és Acheron kicsinálása annál inkább.
Amennyire csak lehetett a gödör oldalához simultam hassal, majd próbáltam elérni a hátamba fúródó nyilat,de sikertelenül. – Oké, akkor lássuk, hogy jutunk ki innen, - futtattam végig a szemem a földfalon, kiálló gyökerek után kutatva. Pechemre, természetesen a szar oldalt választotta ki, ahol két cérnavastagságú gyökéren kívül, semmi sem akadt a segítségemre. A mocsár, pedig kezdte ellepni a bakancsomat.
Utáltam a tehetetlenséget. Szavak nem voltak rá, mennyire kiakasztott. Itt nem dögölhetek meg! Ez képtelenség, van rá megoldás! Kell lennie! Gondolkodj Shane, a rohadt életbe is törd a búrád!!!
- - Lemmer? - érkezett váratlanul egy hang fentről, s rögtön felnéztem. A bevilágító nap miatt, nem tudtam kivenni, ki lehet az, de az orgánuma nagyon ismerős volt. – Mi van gödröt ásol? Pedig az én időmben,még egy ásót nem voltál hajlandó megfogni. De hát, a kényszer nagyúr, ugye Shane? –röhögött, a túl jól ismert hang.
- Örülök, hogy jól szórakozol Jason, ha esetleg a Titanic süllyedését is látni akarod, válts jegyet. - fintorogtam, bár valahogy elfogott a megkönnyebbülés, hogy nem egy újabb maskarás faszfej az.
- Váltanék én, csak fogy az idő, és most nagyon úgy áll a szitu, hogy egy oldalon állunk. Ismét… - guggolt le, hogy jobban szemügyre vegye a helyzetem. – Oh most látom, hogy még tüskét is növesztettél a hátadon. Nagyon egyedi, - vigyorgott, - Hívhatlak mostantól Shaneszaurusznak? -
- Inkább húzzál ki innen, Stannard! – sziszegtem ingerülten, a rég nem látott bajtársamra, kire a tiszteletlensége ellenére sem tudtam haragudni, a jelenlegi helyzetben.
- Hát lássuk, csak, ha jól vettem ki, te kimászni onnan nem tudsz, vagyis valamit le kéne eresztenem, de jobb híján, csak egy hulla van itt, amit le tudnék ereszteni neked. Bár még nincs felpuffadva,- nevette el magát, - Jó,jó ez rossz poén volt, bocs, - röhögött tovább.
- Bazd meg Jason, kurvára leszarom mit csinálsz, csak találj ki valamit, mert lassan, totál ellep a szar. - álltam lábujjhegyen, miközben már csak mellkastól fölfelé látszódtam ki.
- Na várj, kitalálok valamit. - tűnt el a látóteremből, majd rövidesen visszatért egy hosszabb faággal. - Fogd ezt erősen, kirántalak vele, - nyújtotta le a segítséget, melyet rögvest megragadtam, s megindult az erőpróba.
Még az én testsúlyom magában nem lett volna gond Jasnek, a probléma a kibaszott mocsár lehúzó hatásával kezdődött.
- Azt hiszem felszedtél pár kilót Shane, ideje lenne diétázni, - feszült meg odafent a volt katonám, minden erejével a feladatra koncentrálva.
- Ja a hiányodat kajával pótoltam. Valahogy túl kellett élni. - nyújtottam felfelé a nyakam.
- Tudtam én. Na jó, te próbálj elrugaszkodni, vagy a falon lökni magad, vagy bármi. Két oldali erőhatással működnie kell. Úgyhogy, MOST!- kiáltott egyet, s megfeszült izmokkal rángatta a faágat, miközben én, amennyire csak tudtam segítettem őt.
És megmozdultam. Lassan araszolva, megindultam felfelé. - Siker! – zihált Jason, s hanyatt feküdve bámulta az eget.
- Félsiker, - utánoztam őt, csak hason fetrengve a felszínen. - Még ki kell szedni a nyilat.
- Pedig jól áll, - ült föl mellettem, ívelő vonallal a száján, - Figyu, ez nem is vérzik, - vizsgálgatta a hátamat - nem hiszem, hogy ezt bolygatni kéne, ha kihúzzuk ömleni fog a vér, előtte jobb lenne találni, valamit, amit majd rányomunk. Kibírod még vele, egy darabig?
- Ha nagyon muszáj. Nem halok még bele. - ropogtattam ki, a még ép vállamat. – És most hogyan tovább?
- A terv- megyünk tovább, keresni valami nyugalmasabb helyet, B-terv- elmegyek, kerítek neked, valami kötszerhez hasonlót, C-terv jössz te is velem. D –terv, az A-C együtt. Na válassz. - tornázta álló helyzetbe magát.
- Legyen a D. - tápászkodtam fel, úgy érezvén magam, mint egy öregember. - Remélem élvezed, hogy most, te osztod a lapokat. - indultunk tovább az ösvényen, miközben rásandítottam.
- Shane, kérlek, ne indulj ki magadból, nem vagyunk mi egyformák. Te vagy csak hatalmi harcos. Engem ez hidegen hagy, én megvagyok az átlag életemmel is. - ropogott a talaja lábunk alatt.
- Ha már itt tartunk, nem gondolod, hogy mesélhetnél erről a te kis kilépésedről a G.L.-ből? - felhoztam hát azt a témát, mely olykor még álmomban is zaklatott. Volt, hogy a saját kudarcomként fogtam, fel, hogy nem bírtam megtartani az egyik legjobb emberem, aztán, a másik énem azt súgta, ugyan ő veszített, felejtsd el. Viszont válaszokat akartam, és magyarázatot, ennyi nekem is járt.
- Nézd, a lényeg ennél a történetnél az, hogy rájöttem, nem az az én utam. Embereket kínoztattál és ölettél meg, kegyetlen parancsokat kellett teljesítenem, olyan emberekkel szemben is, akik még feleannyi büntetést sem érdemeltek volna meg. Elég volt ebből, így kapva az alkalmon, léptem.
- És beálltál Ashley oldalára - böktem oda szúrósan, mert nem éreztem fairnek.
- Ez se szerepelt akkor még a céljaim között, csak közben, beléptek új tényezők is a játékba. - hajtotta a le a fejét, egy követ rugdosva.
- April Goldwin személyében, - a név, melyet tudtam, még mindig átkoz, bár abban a sztoriban sem volt nekem minden tiszta. Kíváncsi voltam a reakciójára, provokálás volt a javából.
- Ja, akkor még ő is szerepet játszott, de mások is a helyhez kötöttek. - zárta le tömören a témát.
- És, most hogy April, megszűnt a nagy szerelmed lenni, nem gondolkodtál más irányba? – puhatolóztam tovább, minél több információhoz jutva.
- Éljünk a jelenbe, minek a jövőn töprengeni, ha még azt se biztos, hogy innen kijutunk valaha is. - Frappáns, túlságosan is frappáns válasszal állt elő. - Na tisztázzuk a szitut Shane, mert érzem a feszkót. – Fordította felém a tekintetét. - Én tisztellek, túl sok mindent tanítottál nekem ahhoz, hogy ne tegyem, felkaroltál amikor mindenki más cserben hagyott, meg ilyesmi, szóval vágod miről beszélek. De neked is van egy álmod, és azért mindent megteszel, hogy el is érd, hát ugyanígy van nekem is. Én arra megyek, amerre a célom visz, ezt vagy megérted, vagy nem. Te választasz, - nyújtotta felém a jobb kezét, ahogy megállt mellettem. Tudtam, hogy ez mit jelent. A vég, és az új kezdet jelképe. Másodpercekig csak bámultam, majd döntött az ösztön.
- Az álmokra, - szorítottam meg a kezet.
- Az álmokra, - bólintott, majd tovább folytattuk a keresést.
És megkaptam azt, ami nekem járt. Magyarázatot. Shane Lemmer, mindig mindent elér, - jelent meg egy apró vonal az arcomon, a diadal jeleként.
Már vagy fél óra eltelt, hogy elhagytuk a csapdát, de még mindig nem találtunk mást, csak fákat, fákat, és fákat. Oké, egy erdőben nem nehéz olyat találni, de egy kurva barlang vagy zug is lehetne elszórtan.
- Mit csinálunk, ha a kezünk közé kapjuk Acheront, Shane? – törte meg a csendet.
- Te vagy a mestere a témának, mit javasolsz? – vigyorogtam rá, s ez a téma igencsak felderített.
- Pár vasszeg, kalapács, némi lángszóró, és egész puccos kis parádét lehetne csapni, főleg ha… - hirtelen megállt, és körbetekintett a fák lombjait kémlelve. – Hallod ezt?
- Nem nekem, nincsen olyan hallásom mint neked Jason, akárhogy is szerettem volna, nekem más jutott.
- Fülelj csak, hallani fogod te is, - úgy tettem, ahogy mondod, s egy pontra fókuszálva, próbáltam kivenni az erdő háttérzajából, hogy mit is kell észrevenni.
- Egy vízesés? - lettem figyelmes, egy furcsa, a többi nesztől eltérő, sustorgó zajra. - Talán, lesz némi vizünk, és a sebet is kimoshatom végre. - könnyebbültem meg valamelyest, mert már igencsak basztatott az a szar a hátamba fúródva.
- Azt hiszem, ha kell, ha nem, fürdünk. - nyílt tágra Jason szeme, a messzeségbe bámulva. Követtem tekintetét, és ekkor megláttam, azt, amire valahogy most a legkevésbé sem vágytam.
- Már csak egy gigaméretű árhullám hiányzott az életemből, köszönöm Acheron, hogy te mindenre gondolsz - hunytam le a szemem, remélvén, hogy ez csak egy rémálom.
- Hát baszki, ez kemény menet lesz - készült fel, a nyakát kiropogtatva, két oldalt. Én még mindig behunyt szemmel vártam, hogy ideérjen, és minden egyes lélegzetvételnél tudtam, hogy Acheron Greenfield, hamuként fog elégni, a szemem láttára.
- Na csapassuk! - ezek voltak utolsó szavak, melyet Jason elkiáltott, majd ideért az ár.
~Blyana~
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése